„A pillanat múlékony: akik számára csak holnap kezdődik az élet,
a ma elmulasztott tegnappá zsugorodik.” (Tatiosz)
Nyitóoldal Munkatársaink Rendelőink

Borok a Természetgyógyászatban II.ré - Hartmann Ferenc írásai

A második részben a borászat hazai kialakulásával foglalkozunk.
 
Borok a természetgyógyászatban II.rész
 
 
A Kárpátok védő ölelésében, egykor volt haragos tűzhányók meredek lejtőin és a szelíd domboldalakon már időszámításunk kezdete előtt termeltek szőlőt a kelták. Az ide érkező római harcosok már ismerték a bor „édes ízét” és az elfoglalt területeken lelkesen dolgoztatták a rabszolgákat. A Dunától nyugatra eső komoly római provinciában, Pannóniában, már az első században bizonyítottan virágzó szőlőtermesztés folyt. Természetesen a technológia még ebben a korban fejletlen, ezért nem biztos, hogy egy mai „ínyenc” finomnak érezte volna az isteni nedűt. Későbbiekben több időszak nem kedvezett a szőlőművelés fejlődésének. A népvándorlás évszázadai alatt folyamatos háborúskodás zajlott. A gazda nélkül maradt termőterületek vagy kipusztultak, vagy maradandó kárt szenvedtek.
Fontos régi római gondolat: („Pace virent colles” Békében virulnak a szőlődombok)
Ekkoriban viszont nem volt béke.
 
Minden, mostanság gyakran elhangzó érvelés ellenére állítható, hogy István király koráig a magyarokat nem érdekelte a verejtékes szőlőművelés. A vándorló magyarok szépérzékét nem ragadta meg a szőlő, ebben főleg a vele való „röghöz kötött” foglalatosság volt zavaró. A napi csatákhoz elegendő mennyiségű bort akkori szokás szerint „beszerezték” egyéb forrásból. Később, haladva a korral meglepő fordulat történt.
A XI. századtól a szőlő a magyarság legkedveltebb növénye lett, és egyben értékké vált. Korai alapítólevelek - okiratok központi témája a szőlőskertek birtoklása és természetesen a dézsmálás jogának szabályozása volt. A magyar bortermelés virágzó korszaka: Mátyás király uralkodásának három évtizede, amely 1458 és 1490 között zajlott. A borászat szempontjából nagyszerű éveket sokan a Fekete Sereg és az akkori nemesek nagy mennyiségű borfogyasztásával is magyarázzák. Mindentől függetlenül a Magyar bor minősége Európa hírű volt akkortájt. Erre a legjobb bizonyíték, hogy az 1600-as években a marha és a gabona mellett legfontosabb exportcikkünk a bor.

 
 
További fejlődés mellett 1880-ra virágzó szőlő és borgazdaság alakult ki hazánkban, amelynek a filoxéravész vetett véget 1891-95 között. A termőterületek jelentős része károsodott. Őshonos fajták pusztultak ki. Hatalmas termelési visszaesés történt, amelyet fokozott a következő 50 év minden borzalma, amelyet a két világháború jelentett.
 
A háború utáni nagy igyekezetben az akkori kormányzat borszakmai tévedései az 50-es évek végére katasztrófa közeli helyzetbe sodorták az ágazatot. Mindenki érzi a bajt, ezért a helyzet megoldására a 60-as évek elején jelentős pénzt költenek. A hibás telepítési és piaci stratégia miatt kezdődött „egy kaptafás” tömegtermelés alatt szinte csak a „házi” bor volt minőségi. Ekkoriban a magyar bor legnagyobb felvevő piaca a minőség szempontjából igénytelen Szovjetunió. 
 
Teljesen új szemléletről kb. 20 éve beszélhetünk.

 
 
(Következő részben a Vinoterápia fogalmával és a Tokaji aszú történetével folytatjuk.)
 
 
Hartmann Ferenc
 
Melléklet: Hazánkban termesztett szőlőfajták borainak vázlatos ismertetése.
 
A fehér szőlők boraiból második bemutatkozó: Hárslevelű
 
Zöldessárga színű, az illata gyümölcsös és könnyű. Ízében halványan fűszeres, savai elegánsabbak, mint a furminté, fanyar utóízzel bír. Hegyalján, Somlón, és Villány-Siklós térségében van otthon.
 
(Forrás: Borkalauz)